Szeptember a GoodStuff Magazinnál a vállalkozó nők hónapja. Ennek apropóján egy régi barát tért vissza hozzánk, akinek a termékeit Ti is imádtátok! Ismerjétek meg Molnár Peggy-t, aki bemutatja új termékeit és őszintén mesél arról, milyen egyszerre több szerepkörben állni a sarat, milyen érzés felállni egy nagyobb akadály után.

Az őszi szezonra egy új kollekcióval köszöntöttél be, a következő Pici Piacra is ezzel készülsz. Mesélnél egy kicsit az új kincseidről?

A Peggy Baby alapterméke a nyálkendő volt, majd a kínálat bővült sapkával és kiegészítőkkel, ez most is így van. Szettben lehet öltöztetni a gyerekeket, annyi különbséggel a tavalyi kollekcióhoz képest, hogy immáron 2-4 éves korosztályt is fel tudjuk öltöztetni.

Miben rejlik az új termékek egyedisége?

Továbbra is a könnyebb viselet híve vagyok. Nem feltétlenül jó megoldás túl vastagra készíteni ezeket a kiegészítőket, ugyanis a gyerkőcök gyakran megizzadnak alatta. Így pedig értelemszerűen könnyen megfázhatnak. Ezért inkább a könnyebb anyagot preferálom, persze ezt szezonnak megfelelően, hiszen ettől még fontos, hogy betöltse a funkcióját a ruhadarab. Azért szereti magán viselni a kisgyerek is a termékeimet, mert nem izzad be alatta, kényelmesebb számára a játszótéren szaladgálás közben.

Milyen anyagokból készülnek a termékeid?

Úgy nevezett jersey anyagból, ez egy finom és puhatapintású pamut anyag, amiben van egy kis elasztán, amitől rugalmassá válik.

Szeretnéd bővíteni a termékpalettád? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Nem feltétlenül akarom felaprózni a kínálatot, ami van, azt szeretném jól csinálni és fejleszteni.

Honnan merítesz inspirációt?

Engem mindig az visz előre, hogy jobb lehessek a versenytársaknál. A folyamatos fejlődés motivál. Tudod, vannak általam kicsit inkorrektnek vélt versenytársak, akik nagyon jól tudják másolni az ötleteket, ahelyett hogy a saját vonalukat erősítenék. Ez negatív dolog, de én ebből is erőt merítek.

Egyszerre több szerepkört is betöltesz az életedben: dolgozó nő vagy, édesanya és feleség. Hogyan tudod összeegyeztetni mindezt?

Óriási logisztikát igényel. Most már könnyebb, hogy a lányok óvodában, iskolában vannak, napközben van időm ezeket a dolgokat menedzselni.

Persze ehhez kellett pár év, mire rutinosan tudtam kezelni. Volt egy meghatározó időszak, egy komoly mélypont, amikor a szervezetem jelezte, túl vagyok terhelve.

Hogy érted pontosan, hogy mélypont? Mi történt?

Egészen pontosan szívinfarktusom volt. Lelkileg már viszonylag jó állapotban vagyok, bár néha még eszembe jutnak a történtek, és tudom, hogy vissza kell vennem a tempóból.

Minden hozzáértő szakember azt mondta, hogy a stressznek köze van hozzá, de ennek számos más összetevője is van: életmód, mozgás, étkezés, életkörülmény… Mindig is azt gondoltam, hogy nálam ezek rendben mennek. Korábban egy kiadónál dolgoztam hirdetési vezetőként, sokat utaztam, ingáznom kell napi szinten Vác és Veszprém között. Maga az utazás, a felelősség, a körülmények rendkívül megterhelőek voltak.

Az infarktus 2016 tavaszán következett be, pedig ekkor már nem dolgoztam a kiadónál, már megszületett a második gyermekem. Úgy éreztem kiegyensúlyozott az életem, de sokszor mondják, hogy amikor megpihen a szervezet és lenyugszol, akkor jöhetnek ki a korábbi évek problémái. Így zajlott nálam is. 

Hogy történt?

Egyik reggel arra ébredtem, mintha egy tégla lenne a mellkasomnál. Szóltam a páromnak, hogy baj van, és ő egy percig sem hezitált, azonnal vitt a kórházba. Olyan érzésem volt, mintha a tüdőmmel lenne probléma, de közölték, hogy ez nem a tüdőm, ez a szívem. Azonnal vittek műteni. Pillanatok alatt történt minden. A váci kórházból rohammentővel vittek a Honvéd kórházba. Nem találtak elzáródást, de a vérben kimutatott értékeim szívinfarktus jeleit mutatták. Nem is azon morfondíroztam, hogy mitől volt, sokkal inkább azon aggódtam, mi lesz ezután? Előfordulhat ez még?

Ez a gondolat óriási lelki teher volt. Voltak úgymond tiszta pillanatok, amikor legyintettem, hogy ez úgysem ismétlődhet meg, aztán egyik pillanatról a másikra rám tört a szorongás. Borzasztó hullámvölgy, én sem tudtam saját magam elviselni, és a környezetemen is láttam, hogy ez megviseli őket. 

Mi segített végül? Hogy tudtál felállni ebből a helyzetből?

Eldöntöttem, hogy segítséget fogok kérni. Egy ismerősöm -, aki korábban is mellettem volt, amikor kellett – a business coaching mellett kineziológiával foglalkozik, hozzá fordultam ez ügyben. Ezt megelőzően még ott a Honvéd kórházban a főorvos megkérdezte a kezelőorvost, mi a helyzet a rehabilitációval. Ekkor én még nem lettem tájékoztatva erről, a kezelőorvos azt felelte: nem került szóba, két kisgyereke van. Mire a főorvos azonnal kérdőre vonta: Pontosan ezért! Pontosan ezért kell elmennie rehabilitációra! Ez a három hét nem annyi, mintha itt hagyná a gyermekeit egy életre.

Ez a mondat, ez volt az igazi fordulat. Végül meggyőztem magam, illetve család is ezt látta a legjobbnak. Amikor elmondták a részleteit rögtön sírva fakadtam. De tudtam, ha hosszútávon szeretnék mellettük maradni, akkor meg kell tennem ezt magamért, magunkért. Mielőtt elmentem volna három hétre, végig csináltam a kineziológusnál a művészet terápiát, ez segített abban, hogy a rehabilitáción koncentráltan tudjak gyógyulni. Meg persze a családtagjaim, akik végig ott voltak mellettem és mindenben segítettek.

Eltelt egy év. Azóta mi a helyzet?

Figyelek arra, hogy egészségesen étkezzek. Napi szinten mozgásban vagyok, reggelente eljárok futni, aztán intéztem a családi ügyeket, vezetem a vállalkozást. Kicsit visszavettem a lendületből. Eredeti terveim szerint szerettem volna ilyenkor már külföldön lenni a termékeimmel, de ez a nehéz időszak visszavetett. De már nem sokáig várat magára ez a tervem…

Mennyit láttak ebből a gyerekeid, hogy tudtad megértetni velük, hogy anya beteg?

Ennek még most is érzem a hatását. A kisebbik lányom elég apás, vele kevésbé volt „gond”. Nyilván hiányoztam neki, sírdogált utánam, de különösebben nem volt probléma. A nagyobbik lányom, Szonja 8 éves volt, mikor mindez lezajlott. Nála még most is érezhető, valamiféle belső szorongás. Kiderült, hogy még most is retteg attól, hogy valami történni fog velem.

Mi az, amit megtanultál ebből?

Csak arra tudom bíztatni azokat a nőket, édesanyákat, embereket, akik valamilyen problémával küzdenek, hogy merjenek segítséget kérni. Teljesen mindegy milyen kezelést választanak. Ne féljenek orvost felkeresni, és a lelki probléma igenis probléma!

A cikk a Goodstuff magazinban jelent meg. www.goodstuff.hu