Kedves Vásárlónk!

Köszönjük, hogy kis vállalkozásunk itthon készült termékeit választod. Hálásak vagyunk neked ezért. 

Amennyiben előre kifizeted megrendelésedet, 5 % kedvezményt biztosítunk. Ehhez használd ezt a kuponkódot: fizet

A kedvezmény nem vonható össze más kedvezménnyel. 

 

 

Rólunk

Peggy Baby – a babanyálkendő

 

Peggy Baby alapötlet:

A nevem Molnár Peggy, két kislány édesanyja. Már az első lányom fogzásakor is állandó problémát jelentett a megfelelő nyálkendő beszerezése. Nem azért mert nem lehetett kapni, hanem azért mert mindegyikből hiányzott valami. Vagy nem lehetett úgy vasalni, ahogy akartam a rányomott minta miatt, vagy nem volt elég kellemes puha az anyaga, vagy kiszakadt a patent és még sorolhatnám. Már abban az időben megfordult a fejemben, hogy a saját igényeimre szabva kellene nyálkendőt piacra dobni, de az akkori munkám mellett erre nem volt lehetőségem. Aztán 2013 őszén megszületett második kislányom és vele együtt a Peggy Baby nyálkendő gondolata. Mint minden édesanya, én is a legjobbat akarom gyermekeimnek, így jött létre az a Peggy Baby nyálkendő koncepció, amit más édesanyának is szeretnék elérhetővé tenni.

A Peggy Baby nyálkendők elsődleges sajátossága, hogy 100 %-os pamut van összedolgozva PUR (kent) frottírral, amitől

  • vízhatlan. További tulajdonságai:

  • Dekor oldala vasalható,

  • 100 % pamutanyagból készül,

  • trendi mintázatának és színvilágának köszönhetően sokféle ruhával kombinálható,

  • sálként is használható,

  • vékonyabb és vastagabb pamutanyagok felhasználásával készülnek, így akár évszakonként is változtatható a kisbaba kollekciója,

  • fogzás idején elengedhetetlen kelléke a kisbaba ruhatárának,

  • 0-2 éves korig ajánlott a használata,

  • praktikus ajándék is lehet, minden édesanya örül olyan darabnak, ami megkönnyíti a mindennapjait, hiszen nem kell olyan sok babaruhát mosni és vasalni.

Peggy Baby alapgondolat:

Nyálkendőink fogzás idején praktikus megoldást jelentenek, hiszen a kendő megvédi kisbabája ruházatát a nedvességtől, így nincs szükség naponta többszöri ruhacserére. A kisbabák legtöbbje nyáladzik akkor, amikor a fogacskák nőni kezdenek. A Peggy Baby baba nyálkendő tökéletes megoldás lehet ebben az időszakban, hiszen a kendő hátoldala vízhatlan anyagból készül, amely biztosíték arra, hogy ne ázzon át.

Baba nyálkendőink dekor oldala 100 %-os, kellemes puha pamutból készül, amely garantáltan bababarát viseletet jelent. A közel 90 mintás kínálatunkból kislányoknak és kisfiúknak egyaránt választhatnak, de unisex kendő is megtalálható nálunk.

A fodros és csipkés kivitel igazi kislányos megjelenés. A fehér csipkével díszített Peggy Baby baba nyálkendő elengedhetetlen kiegészítője az ünnepi öltözetnek, legyen szó keresztelőről vagy esküvőről.

A Peggy Baby baba nyálkendő kiváló ajándék is lehet, hiszen minden édesanya örül olyan meglepetésnek, ami nem csak trendi, de a mindennapjait is megkönnyíti.

A Peggy Baby baba nyálkendő

  • könnyen kezelhető, mivel mosógépben mosható és alacsony hőfokon vasalható is,

  • kétállású, nikkelmentes patenttal, néhány modellünk tépőzárral záródik,

  • 0-2 éves korig ajánlott, legfőképpen nyáladzás és bukáskor, de akár tovább is viselhető sálként (a kétállású patent ad erre lehetőséget)

  • vasalható